M7-es autópálya a szokásos majd egy órás zötykölődés, olyan melegben, amikor az ember orrát a szellő sivatagi homokként fújja át, s minden apró 'szemcséje' orrunk nyílásában égető érzést produkál, megnehezítve minden gondosan bevett lélegzetet. A hőmérő higanyszála eme nevezetes napon a 38 fokot is elérte.
Hotel:
Első benyomások, itthon középföldén miért nem tudnak arra jó néhány forró nyári napra gondolni, s parkosítani az egyébként több száz autó befogadására alkalmas teret? A megfáradt vagy éppen kipihent utazó azonnal újra le is fárassza magát midőn a felhevült autóba beszáll, és ugyebár nálunk még egyenlőre nem alapfelszereltség az állóhűtés. Node ezen az apró szinte már megalázóan pöttöm szépséghibán túltéve magam sebesen robogtam az előbb említett 38 fokban a recepció fele. Meglepően gyors volt a check-in, elsőként szállunk meg a hotelben a kapott információk hasznosak és elégségesek voltak, itt-ott azért fel kellett tenni néhány apró technikai kérdést, mint például, hogy hogyan zajlik a svédasztalos reggeli és vacsora eme falak között. Egy hatalmas londineres kocsit elemeltünk s azzal robogtunk szolidan megpakolt autónk felé, nos itt egy apró megjegyzés: Az ajtók nem éppen voltak felkészítve a londineres kocsik szélességére, sőt mi több két lehetőség volt, egyik sem londineres kocsi barát, az egyik az űrhajőskiképző kapu ami négy részre van osztva és pörög mint a búgócsiga a másik verzió pedig egy dupla szárnyas ajtó aminek az egyik szárnya automata visszahúzza magát mindig a bokádat leverve a másik szárnyat meg manuálisan kell egy kart felfele húzva kinyitni. a kedves olvasó most már képben is van, hogy miért említettem korábban, hogy mindkettő verzió teljesen alkalmatlan londineres kocsik fogadására. Miután túltettük magunkat ezeket a megalázóan egyszerű akadályokon, s a fájdalom bokáinkban is csillapodni tűnt, akkor a 8 személyes lift következett, ami mondanom sem kell ezek után, hogy 8 kb 40 kilogrammos emberre volt tervezve ebből adódóan a londineres kocsi behelyezése már önmagában is egy igen komoly logisztikai folyamat szerves részét képezte, még jó, hogy nem volt tükör a lift két oldalán mert akkor bizony most több év balszerencse várna ránk. Az meg már magától értetődő, hogy a folyosókon el kellett játszadozni a dupla szárnyas ajtókkal megint, ami hol a bokád hol a térded verdeste miközben a londineres kocsit igyekeztünk ha föld körüli pályára nem is de a folyosó által erősen körbehatárolt területre bejuttatni. A pakolás mozzanatival nem untatnám a kedves olvasót helyette inkább áttérnék a fürdő adta első benyomásokra.
Fürdő:
A célközönség hát egyik kedves ismerősöm így kezdené a mondatot: hogy is mondjam csak... miközben udvariasan igyekezne kifejezni nem tetszését bizonyos dolgoknak. Önmagában a fürdő adta lehetőségek teljesen rendben vannak, medencék repertoárja már-már szinte kimeríthetetlen, de ezt azért nem előlegezném meg neki, hiszen hét napot töltünk majd itt és annyi idő alatt még a Niagara vízesés minden zeg-zugát fel lehetne fedezni. A szauna és rekreációs részleget úgy gondoltam nem az első napon próbálom ki, helyette inkább amint lehetett a tóba vetettem bele hab testem, majd miután csillapítottam az úszás utáni vágyam a benti medencékbe vetettem bele magam, ahol is az előbb említett célközönség néha azért igencsak súrolta a polgári európai ízlés alsó határát, példának ereje képpen említeni kívánom azt az emberszabásút, aki strandpapucsát a fejünk felett egy bő tíz méteres dobással hajította az oldalbordája felé ó, s mivel egyik lába sem volt amputálva ezt kétszer is megtette. Node kérem szépen ilyenekkel mindenhol találkozik az ember a pénz nem feltétlenül társul intelligencia mellé, így még ez is egy teljesen hétköznapi jelenség amit vagy megszokunk vagy megszökünk.
A nap fénypontja a vacsora:
Engedje meg a kedves olvasó, hogy itt az alcímre hivatkozzak: A nap fénypontja a vacsora - hát sajnos nem volt az, és most ugyanazzal a lendülettel, mellyel a billentyűzet használatával blogba vetettem kritikus véleményem előpenderítem a telefonommal készített jegyzetem, hogy a kedves olvasó számára elégséges információval tudjak szolgálni a vacsorával kapcsolatban.
Kezdjük a pozitívakkal: Volt egy fejes saláta, 1cm*1cm füstölt hal darabok és olívabogyó kombó, ami egyszerűen fenomenális volt. Az sós, füstölt íz keveredett a saláta ropogós és üde ízével, mindez egy enyhén édeskés salátaszósz felvezetésében, mely szinte már már olümposzi magaslatokba repített.
Pár órára elfelejtett avokádókrém állagát és színét idézte az a parányi kis desszert, amit banánkrémnek hívtak, viszont az íze kifejezetten kellemes és frissítő volt.
És akkor kezdjük a negatívumokkal, volt több fajta főétel, de már az elején az a gondolat járta árt szürkeállományom minden rejtett zugát, hogy lehet jobban járnék, ha a gyermeksarokban rántott sajt és sült krumpli kombóval koronázom meg a napot, megjegyzem mindig az első gondolat az, amit általában jobban teszünk ha megfogadunk, s hallgatunk rá.
Citromos lazac: itt megjegyezni kívánom, hogy ha a hal minősége nem megfelelő nem lehet belőle jó ételt készíteni, ezt enyhítő körülményképpen figyelembe is veszem és így csak a fűszerek használatát fogom kritizálni. Citrom - teljesen jó ha van használva lazachoz, de az már súlyos hiba ha a hal valami fehér mártással van körülvéve, melynek állaga mint amikor krumplifőzeléket habarunk és íze a citromon kívül semmi az is csak éppen annyira kacsintott vissza mintha citromhéjat reszeltünk volna két kiló étel közé. Konklúzió, a hal rendkívül ízetlen volt.
Grill csirke májjal és lecsóval: az a tipikus étel amit nem lehet elrontani, de igen egyetlen egy szépség és inger hibája volt: a paradicsom teljesen hiányzott belőle, illetve bocsánat volt benne csak valahogy a héja az is összesodorva abban a formában amikor a torkodban vagy keresztbe áll vagy nem tudod elrágni rendesen. Ez talán egy apró kis hiba, de az összképen és az étel élvezhetőségén is sokat rontott, viszont ha ettől eltekintünk az ízvilága pontosan olyan volt amit vártunk.
Sertés oldalas káposztával: Sertésoldalas lévén teljesen elfogadott tény, hogy csontok vannak benne, bevallom őszintén, ahogy egy bangladeshi barátom mondotta vala, a hús akkor hús ha csont is van benne, én is szeretek olykor elrágódni egy jó nagy adag csontos szörnyetegen. A hiba nem is ebben rejlett, hanem a párolt káposztában, pontosabban annak ízesítése hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanis a rum használata vagy aroma használata nagyon intenzív volt elvéve a káposzta adta zamatos és lédús idillt.
Vaddisznó zsemlegombóccal: A hús minősége kiváló, a zsemlegombóc állaga mintha nagymamám készítette volna, már-már azt hittem íme egy főétel ami megmentett és nem kell a gyereksarok irányába venni utam, de sajnos a mártás mindent elrontott. A mártás teljesen meggyilkolta a rozmaring adta gasztronómiai orgazmust, s a maga erősen boros izével minden ízt magam mögé taszítva úgymond megerőszakolta ízlelőbimbóimat, melyek heves tiltakozásba kezdtek és ekkor jött el a pillanat amikor a desszertek irányába vetettem magam, melyek meglepő módon finomak voltak és ezeket korábban már a pozitívumok részben már említettem is.
És most pedig a nap végén egy kiadós gyerekbuli után, melyben elengedhetetlen kellék volt a hupikék törpikék makaróni c száma itt koptatom a bárpult székét, a magam 173 cm-vel alig felérve a bárpultot s méregdrága talán életem eddigi legdrágább dupla jack daniels-ét iszom, de hát muszáj valamivel ezt a mai napi gasztronómiai csalódást feledtetnem. Holnap új nap kezdődik újra esélyt adok a séfeknek, itt a remek alkalom, hogy valamivel meglepjenek.
