2015.10.27.
15:43

Írta: MarshallX

Burger a Karinthyn

Régóta szemezgetem egy nagyon új gyors-kaja csodával a Karinthyn. Bevallom egyszer már bezony betértem, de akkor nem úgy indultam neki, hogy elemezni fogom a helyszínt és magát a terméket is. 

Akarva akaratlanul a Hooters jutott eszembe mikor a narancssárga pólós kisasszony a pult mögött egy picit megszeppenve de rezzenéstelen indián arccal megkérdezte, hogy mivel kívánom a feneketlen gyomromat teletölteni ezen a szép idilli októberi napon, amikor még a nap is olyan melegen süt, hogy a legyek is inkább a hamburgereshez vonultak be hűsölni. Engedje meg a Kedves Olvasó, hogy itt leszögezzem, hogy a rezzenéstelen arc kétszer azért mosolyra is váltott abban a röpke 10-12 percben amit, várni kellett kettő darab szörnyetegre. 

Gondoltam vala, hogy elindulok a klasszikus skálán és csak utána választok valami bevállalósabbat, hogy a gasztronómiai orgazmusom fokozatos legyen, eme gondolatim kettő darab hamburger rendelése követte, így került röpke kb 12 perc alatt egy dupla sajtos és egy chilis burger az étvágyfokozó műanyaggal átitatott polifoam-szerű ételes dobozba. 

Helyszín: 

Hiányzik a vadnyugati csapóajtó, itt most felszólítom a tulajdonosokat, hogy olvasástól számított 15 napon belül szíveskedjenek eme hiányosságot pótolni! Első benyomások: Rettenetesen ingerszegény a környezet, egy logóval ellátott óra néhány a helyre utaló reklámanyag díszíti a gipszkartonozott helyiséget. Az étlap barátságos, meleg színekkel borított, de szintén nem sugározza azt a vadnyugati feelinget, akarom mondani vaddéli feelinget, amit az ember egy ilyen helytől azért elvárna. Maga a kialakítás igényes, látszik, hogy minőségi építőanyagok felhasználásával készült a hely, viszont a spot lámpákkal a 21. században engem ki lehet kergetni a világűrbe, de hát ez is egy olyan kompromisszum, amire mi LED rajongók még azért nem ugrunk akkorát, s halkan megjegyezve bár, de nem sokáig csámcsogva elengedjük a témát az éterbe. Ami az infrastruktúrát illeti számítógéppel vezéreltnek tűnik a rendelés feladás, ami már rögtön egy pozitívum, elkerülve a rendelések összekeverését, node ugyebár ehhez tapasztalt kezelő is kell, mert már rögtön az elején félre lett ütve a rendelésem, és vagy a rendszer képtelen törlésre, vagy a kezelője nem értett hozzá, de el kellett hangoznia hangosan a mondatnak, hogy ne készítsed az xxx burgert... - a másik ördögűző akarom mondani vendégűző magatartás az a kolléga tésztás ebédjének elfogyasztása volt, mindez a konyha és az étterem rész között, azon a lépcsőn, melyen át a konyhába lehet jutni - értem én, hogy pici hely, de azért lenne erre jobb alternatíva is, hogy a személyzet hol és milyen körülmények között egyen. Mindezt tetőzte az a pillanat, amikor bőséges borravaló adása után a kisasszony lányos zavarában, vélhetően soknak tartva az összeget elfelejtette megköszönni azt, s rutinos háziorvosi mozdulattal a pénzt úgy vágta be a kasszába, hogy azt csak a nanotechnológia segítségével lehetett volna kamerán is nyomon követni. Node kérem, az ilyen jelentéktelen dolgokon túltéve magunkat vessük bele magunkat a gasztronómiai orgazmus kellős közepébe: 

Dupla sajtos hambi:

Felnyitom a bucit, rögtön szemeim előtt terem a nem ropogósra sütött bacon, a Kedves Olvasó bizonyára emlékszik még, hogy ez bizony a gyengém... és eljő a pillanat, midőn egy harapás a kulcsa a gasztronómiai orgazmus kezdetének, és az orgazmus elmarad... Bacon nem ropogós, a paradicsom és a saláta levet eresztett, ami elnyomja a sajt karakteres izét, ami egyébként szenzációs sajt, kár hogy a zöldségek nem harmóniában vannak vele, hanem elveszik a dominanciát. A citrusos ízű káposzta saláta nagyon jól passzolna az idillhez, ha a zöldségek ugyebár nem nyomnák el a sajt adta örömöt, és a hús az istenverte hús, pont olyan amilyennek lennie kell egyetlen egy szépséghibája van, a kisasszony úgy megijedt a borravalótól, hogy elfelejtette a medium-rare kérésemet tolmácsolni a fiatalember fele aki a burgert készítette a konyhán.  Krumpli is jár a szörnyeteghez, dícséretes, hogy finom és talán még az állagán sem találok kivetni valót, de az íze, na az ha lenne, akkor minden jó lenne... Sajnos egy vajas enyhén sózott krumpliról van szó ami nem kiegészíti az összhatást hanem éppen rombolja.

image2.JPG

No de itt a második lehetőség, lepjenek meg! És igen, így előre elárulom, hogy sikerült kedvemben járni, tudtam én, hogy egy minta nem minta, kettő hamburgert kell rendelni ahhoz, hogy egy helyet reálisan lehessen értékelni, a chilis hamburger maga a földi orgazmusok fellegvára, az állítólag házi készítésű szósz nem erős pista magaslatokból merít, hanem valóban hozza a chili elsődleges tulajdonságát, hogy erős! Haleluja testvéreim, imáim meghallgatásra találtak egy hely Magyarországon, ahol az erős fogalma valóban találkozik az elvárásokkal s nem válik a gasztronómiai orgazmus egy felejthető izgalmasnak semmiképpen sem mondható légyottá, ez bizony minden izében kielégít, a sajt úgy olvad a hamburger husi között ahogy az meg van írva, a szósz mindkét oldalon melegíti a husit, s a buci kellemesen csillapítja a chili adta izzást a gyomorban, mely olyan intenzíven melegít, hogy ezután még egy felest sem kell inni a hideg őszi éjszakában, akarom mondani délutánban. Mindezen örömöket a citrusos káposztával lefojtva az ember szinte mennyei magaslatokban érzi minden porcikáját, s még azt is hajlamos elfelejteni, hogy a bacon már megint nem ropogós és a krumpli még mindig nem kecsegtet semmi újjal, sőt mi több megint sótlanra sikeredett. 

image3.JPG

image1_1.JPG

2ből1 - csak a jövőbeni látogatás döntheti el a hely valódi besorolását, de úgy gondolom, csak az igazán ízlelőbimbót próbára tévő ízeket szabad kóstolni ezen a helyen, mert a klasszikus vonal az siralmasan teljesített.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztronómia élménybeszámoló

2015.07.25.
15:39

Írta: MarshallX

DAY 7 - És a hetedik napon...

Teljesen rémisztő az alcím olyan mintha, most a Texasi chainsaw massacre újabb epizódját forgatnánk, de szó sincs erről, csak szerettem volna, ha kicsit borzong a közönség attól a ténytől, hogy elérkezett az utolsó nap. 

Reggeli: 

Ezért kérlek becsüld meg őt! A vén Europát... hangozna egy ismert nóta, hát igen becsüljük meg, hogy az európai gyomornak szánt reggeli ismételten megtette a kellő hatását és nem kellett leesett vércukor szinttel barangolnunk a wellnessben és a szanuában sem ájultunk el szénhidrát hiánya miatt, ellenben viszont megjegyezni kívánom, hogy volt mini fonott kalács, ami végre nem a fagyasztott pékáruk díszes sorát koronázta meg, hanem valóban frissen készült talán 4-5 órával a reggeli előtt - azért már egy pötit szárazabb volt, ezzel is szemléltetve, hogy héé haver nem most sültem ki, de az ilyen már már megalázó szépséghibákon hamar túltesszük magunkat és nem kezdünk el zsebkendőt sem elővenni, hogy telesírjuk aztat. 

És itt most ugrunk egyet az időben, nem nem Falco a német zsaru leszek aki valahol a 70-es és 80-as évek között ragadt és nem is leszek Sylvester Stallone akit kiolvasztottak, egyszerűen csak arról van szó, hogy egy zombie film kellős közepén találtam magam, már már gondolkodtam is azon, hogy keresem a leggyorsabb utat fedett területre, logikusnak a konyha tűnt volna késhez jutni, amivel a zombiek hadát verhetem vissza, de még ilyesmi sem történt, csak egyszerűen mindenki még vagy aludt, vagy épp a reggeli numera végét járta, az is lehet, hogy esetleg már legyőzte a éhség és az étteremben tömte magába a most már rendesen megpirított bacont, bármelyik verzió is szimpatikusabb a kedves olvasónak nyíltan leszögezem azt a tényt, hogy az egész fürdő és wellness kongott az ürességtől ma reggel 7.20 perckor. Ó én ennek nagyon örültem, alkalmam nyílt olyan fényképeket készíteni, amibe éppen az orrát fújó ember sem került bele, illetve nem kellett félteni a kamerát sem az esetleges vízcseppek okozta sérülésektől sem. A videók is igen jól sikerültek,  olyan poszt-apokaliptikus lett, szanaszét heverő ernyőkkel, na jó be is állítottam egy kettőt a látvány kedvéért, de hirtelen nem tudtam szerezni próbababákat, hogy azokkal beszéljek a videón mint Will Smith a legenda vagyokban, pedig mekkora lett volna, rögtön kettő ember követett volna ez a performance-om után egy pszichiáter és egy rendőr, na jó ha szerencsésebb vagyok lehet h a több karikás éppen, hogy nem terepre szánt, de annak vett szabadidő-terepjárók vettek volna üldözőbe, és teljesült volna régi álmom ülhettem volna egy ilyen szuper verdában, igaz csak hátul, de hát mindent hátulról érdemes kezdeni és onnét szép feljönni, nemde? 

Safety first avagy első a biztonság? 

Kérem szépen felfedeztem egy újdonságot, az is lehet, hogy eddig nem vettem észre vagy pedig valóban nem kötelező biztonságtechnikai szempontból a szállodai ajtózárak ily módú pimpelése/tuningolása, ugyanis ha belülről a biztonsági kallantyút/zárat hívjuk aminek akarjuk elfordítom és utána a kilincsel nyitom az ajtót első ellenállásig nem nyílik de ha tovább nyomom a második ellenállás során már kioldja a biztonsági zárat és szabad az út kifele, nagyszerű játék hülye gyerekeknek, de valójában egy zseniális funkció, gondoljunk csak arra, ha éppen tűz van és minden másodperc számít, na ugye? 

Klíma:

Nem lennék biztos benne, hogy idén már volt takarítva igen kellemetlen szaga van és reggelente igen nehézkesen sikerül levegőt vennem, gyakorlatilag telítődik a nyelő és légcsövem egyes része és hozzáteszem, hogy nem szívtam el sem spanglit sem fecskét az éjszaka folyamán. Vélemény: sűrűbben kellene ezt a monstrumot takarítani, és nem csak a kültérit a beltérit is kellene kezelni valahogyan, igen tudom beépített klímák átka, hogy a központi vezetékrendszer takarítása nem egy olcsó buli, de az sem jó ha a kedves vendég reggelente öklendezik. 

Tyson és fürdőköpeny:

Akkora fürdőköpenyt kaptam először, hogy maga Mike Tyson is megirigyelte volna, sikerült ezt az XXXXXXL méretet egy XXL-esre redukálni a tegnapi nap folyamán, amikor is összefutottam a takarító hölggyel. Amúgy teljesen a méretem volt leszámítva, hogy 40 cm-el hosszabb volt az újja és úgy néztem ki benne mint Obelix. 

Shawshank redemption:

Szokott a kedves olvasó karját a feje alá helyezve az igazak álmát aludni? Nos, akkor ne jöjjön ide! Ugyanis minden vendég a becsekkolást követően egy olyan karszalagot kap, ami a tartózkodása idejéig a karján is, pontosabban a csuklóján marad. Picit olyan mint amikor házi-őrizetben vagyunk, és vagy felrobban vagy sípolni kezd ha elhagyjuk a szálloda területét, de hál istennek már mentem 3 km-el távolabb is és sem azt nem hallottam hogy a chip 10 másodpercen belül megsemmisíti magát, sem pedig piros ledek nem keztek el egyre hevesebben villogni. Egy szónak is száz a vége, baromi kényelmetlen ebben aludni, és szinte már rögtön az első éjszaka zavart, nem beszélve arról, hogy ez a fenemód kifinomult technológia már háromszor cserben hagyott és a második chipemet fogyasztom el az itt tartózkodásom alatt, a személyzet elmondása szerint ilyen még nem fordult elő de én már megszoktam hogy ha 150 szelet dió sütemény van kirakva, abból én fogom megenni azt amiben dióhéj van és ezt a tényt egy igen erőteljes ráharapással demonstrálom is minden egyes esetben. 

Elektromos busz made in China: 

Ingyenes elektromos minibusz visz körbe Velencén, amiben a légkondi is működik, ugyanis a járgány szegről végről nyitott és amikor eléri a hajrepesztő 25 km/h végsebességet akkor az egész életünk lepereg lelki szemeink előtt és abban reménykedünk, hogy a pici kínai jól meghúzta a csavarokat. Világítás, kérem szépen van és irányjelző is került a gépbe, hogy látható-e nappal? A válasz egy határozott NEM - ezt maga sofőr meséli nekem. 15 fővel az emelkedőt nehezen veszi de így hogy csak négyen voltunk rajta jobban gyorsult felfele mint egy olasz sport autó, ez részben szerintem annak is köszönhető, hogy az akkumulátorok made in Germany nem pedig China. Biztonsági övek is vannak rajta a kérdés, hogy minek? Ugyanis nem tudtam bekötni magam, mert kínai méretre lett tervezve, szimplán nem ért át az egyébként semmit nem érő kétpontos biztonsági öv. Hátránya, hogy nem lehet hallani ahogyan suhan, szó szerint lopakodó üzemmódban haladtunk a parton, amikor is egy hölgy ezt igen zokon vette és hisztérikus rohamban tört ki, midőn elsuhant tőle vagy fél méterre ez a harasoje machina - no de kérem plázacicák hol máshol ne lennének, mint a frissen átadott Korzón, ahol több drogéria és táskabolt is található. A Korzó mellett elhaladva meséli sofőrünk a magyar valóságot, hogy az eredetileg tervezett költségvetés háromszorosából sikerült is kivitelezni az EU-s projektet, ami annak volt köszönhető, hogy az első kivitelező eltűnt és végül egy második fejezte be. Jó hírem is van, mivel EU-s beruházás volt 5 évig nem lehet belépőt szedni így teljesen ingyenesen Lido di Jesolot idéző hangulatával a Velencei tó ismét régi pompájában tündököl. Talpra magyar tehát és irány a Velencei tó!

Ismételten nyitott szemmel járok:

Vannak dolgok, mint már említettem korábban, amiken a szálloda előszeretettel spórol, viszont nagyon okosan döntöttek, amikor a műanyag nyílászárók beépítésekor nem a költséghatékonyság, hanem a JPÉ győzött, ugyanis van beépítve szellőztető, amit sok helyen főleg panel épületek esetében a kivitelező vagy pedig a megrendelő szándékosan nem épít be. 

ablak.JPG

 Vacsora:

 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztronómia élménybeszámoló Utazás

2015.07.24.
14:24

Írta: MarshallX

Közeleg a vég - DAY 6

Péntek magasságában megüti az embert a jól ismert, aszentségitdenemszeretnékméghazamenni gondolat, s ez marcangolja folyton, s szürke állománya tűréshatárának széleit feszegeti, a rutinosabbik ezt igyekszik néhány üveg borral ,esetleg sörrel a bátrabbik bourbonnel elütni, de van akinek az működik a legjobban, ha beleveti magát újra és újra a hideg medencébe s a flow érzést követve fittyet hány a elkövetkezendő napokra, hetekre, hónapokra vagy netán évekre, attól függően, hogy a gondviselés mennyivel áldott meg minket. Még a gyermekek is úgy gondolkodnak már az elején, hogy a szerda a sorsfordító nap ami után az egy hét nyaralás nagyon hamar véget ér, és van ebben a mágikus szerdában valami, ugyanis valóban ekkor gyorsul fel az idő, s megállásra egy percre sem vetemedik. 

Reggeli:

És már megint! Már megint tökéletesen ropogós a BACON! Örömömben majdnem indián táncot jártam a melegítő gázrózsák mellett amik azokat a bádog ételtartókat melegítik, gondoskodva arról, hogy ha nem figyelünk oda megégessük a szánkat, midőn az ételünket fogyasszuk. Szokásos reggeli, habart tojás, virsli, debreceni, paprika, felvágottak, amire bezony nem volt mire felvágni, mert a minőségük a közepes alját súrolta, de a tojás mindig kifogástalan a virsli erős közepes mezőnyben játszik és a reggeli löttyök is egészen üdítők, azt hiszem mangó, citrom és narancs kombó szokott elérhető lenni. Kiderült az is a délelőtt folyamán, hogy nem is lőttem nagyon mellé amikor behatároltam az erős közepes minőséget, ugyanis az alapanyagok beszállítója is felfedte magát, midőn betolatott egy teherautó kirakodni a gazdasági bejárathoz. 

Meleg van, türelmetlenek az emberek: 

Az talán senki számára sem idegen, hogy hidegben sincsen fellegi magasságban az emberek tolerancia szintje, de ha meleg van, akkor végképp szakad a cérna a társadalom nagyobbik felénél, erre szoktam mondani vala, hogy az emberi intelligenciának lefele nincsenek határai. Épp a teraszon, ahol hot-dogot, palacsintát, jégkrémet és egyéb hűsítőket lehet kapni álldogál előttem egy középkorú borostás Úr, aki szemmel láthatólag jól szituált, a kezein sincsenek nyomai fizikai munkának és a pocakja is arról árulkodik, hogy bizony irodában dolgozik, valószínűleg vezetői beosztásban, nos közli a büfés kisasszony, hogy hamarosan elkészül a hot-dog mindennel, mire az Úr: 'Majonéz nélkül, remélem', az a lekezelő hangsúly akkorát szólt, hogy még 10 méterrel odébb is hallottam, és elengedhetetlenül eszembe jutott, hogy pont a múlt héten a márkaszervizben volt egy sok karikás autó tulajdonosa, aki miközben értekeztem a szervizes kollégával se szó se beszéd közbevág és a szokásos 'csak egy kérdésem lenne, kettő perc' böffentésével igyekszik elmondani egyébként 10 percig tartó mondanivalóját, nem törődve azzal sem, hogy a kolléga rászól többször is, hogy ügyféllel vagyok, ő hát ki más, ha ő nem akkor is folytatja és végigmondja nem tágít, mert ugyebár ez nem jellemző rá, határozott egy egyéniség gondolja ezt magáról. És ekkor akarva akaratlanul tova siklik a gondolat, hogy nem is olyan régen volt szerencsém egy hasonló Úrral összefutni, aki arra a kérdésre, hogy miben más ez a termék mint a többi, ügyvezetőként azt a választ adta, hogy nincsen neki ideje kiselőadást tartani, menjünk be a bemutatóterembe és majd ott elmondják, neki is kifejtettem utána, hogy igen határozott személyiség tetszik lenni, mire ő ezt teljesen bóknak vette és még meg is köszönte, hogy észrevettem, holott ha olvasott volna a sorok között bizonyára egyértelművé vált volna számára, hogy ez bezony a közelében sem volt annak. Erre szoktam azt mondani vala, hogy az a művészet, ha úgy küldünk el valaki melegebb éghajlatra, ha még meg is köszöni ezt utána nekünk. Szóval nyíltan leszögezhetjük vagy a társadalom kezdd nagyon deformálódni és az egymás iránti viselkedési normák a béka popsija alatt vannak, vagy szimplán a melegben őrül meg a társadalom nagy része, hogy a megoldás? - ezt majd eldönti a kedves olvasó maga. 

Kukorica, hekk, sült krumpli - ezek nélkül mégsem strand a strand:

Olyan tengerit raktak elibünk, hogy aztat maga Kolombusz is megirigyelte volna! Egyetlen egy a szépséghibája, olyan mellszőrzet szaggatós, ezalatt értem azt, hogy egy papír tányérra kapod és ha nem vigyázol a kukoricából a 95-100 fok közötti víz azonnal a melleden landol, kétszer jártam így úgyhogy ennek a fele sem tréfa kérem szépen! Én most lightosra vettem a figurát és csak egy jégkrémet vettem ebédre, abból is a nyomozó sorozat félét mandulás kivitelben, Tom Selleck is megirigyelte volna, s miközben kényelmesen a teraszon ülve fogyasztom ezt az monstrumot félre pillantva a mellettem lévő asztal fele látom, amint egy idősebb Úr úgy fogyassza a Tom Selleckes jégkrémet hogy egészbe tövig bekapja és ezt vagy százszor megismételte, ráadásképpen a fehércsokissal művelte ezt. Körbe is néztem gyorsan, hogy nem e tévesztettem el a házszámot és nem virít odakünn a szivárványos zászló a terasz szélén, és már már böngésztem volna a netet, hogy lett-e meghirdetve felvonulás, de egyik verzió sem állt fenn.

Itt eszembe is jut egy muris történet pár héttel korábbról: Bizonyosan látott már a kedves olvasó hirdetéseket kirakva lépcsőházban, hogy ingyenesen elszállítom használt háztartási cikkeit, ha nem akkor irány a lépcsőház garantálom, hogy találni fogtok egyet, aki kertesben lakik az meg így járt. Szóval felhívom a megadott számot, nagyon illedelmesek lebeszéljük, mim van mit visznek el, másnap jön is, természetesen megcsörrent amint odaért, s valóban látok én egy furgont 200 méterrel odébb, de abból kérem szépen egy hölgy száll éppen ki XXL első lökhárítókkal és a telefonban férfivel beszéltem, nos egyre közelebb araszol az említett hölgy, 20 méter, érződik a már túlságosan édes női parfüm, olyan amit egy nő bizonyára nem fújna magára, 10 méter, lassan kirajzolódnak a pipaszár lábak és az erősen sminkelt férfias arcvonások is, szó elszáll hang fennakad, szemek kitágulnak, elbizonytalanodtam, hogy most hölgyként tekintsek rá és én cipeljem ki a cuccost vagy férfiként és megsértem azzal ha felajánlom a segítségem, nos végül egy pár másodperc tétova után úgy döntöttem, hogy kérdés nélkül segítek, de rögtön mondta is, hogy hagyjam csak elbírja. Amúgy szeretném itt leszögezni, hogy nagyon udvarias és intelligens volt az Úr/Hölgy. Valóban fontosak az ilyen tapasztalatok az ember életében, hogy megismerje a másik felet is, megtanulja tisztelni mások különböző életvitelét és elfogadni azt. Mindenesetre én nagyon meglepődtem, de mivel egymás köreit nem zargattuk teljesen tiszteletben tartom az ő életvitelét. 

Vacsora:

Sikerült is ismételten meglepniük a chéfeknek valami igazán különlegessel, amit oly régen ettem már, hogy pontos legyek 2009-ben ettem utoljára, midőn még a szigetország iskolapadját koptattam, sokat tűnődtem is azon, hogyan lehet az, hogy mi magyarok nem fogyasztunk bárányt, szinte egyetlen egy ünnepi asztalunkra nem kerül fel a bárányhús, pedig ha a történelmet nézem mindig is tartottak Magyarországon bárányokat. Életem első találkozása a bárányhússal bizony a szigetországban volt, sikerült is megszeretnem nagyon, a maga faggyús testes izével szinte azonnal tüzet csihol az ember gyomrában és alig várja, hogy az a brit ízvilág újból átjárja ízlelőbimbói minden zegét, zugát. Gravy-vel volt természetesen a bárány és mire jó a gyereksarok (ételsarok), ha másra nem mint, hogy csenjen a felnőtt hozzá egy pár szem sült kolorádóalmát is, hiszen csak így lehet autentikusan brit élmény az a bárányhús. Valami lehetett a levegőben, mert rákattantam a zöldséges lasagnere is, bizonyosan kedves barátom Attila szugerált a távolból, hogy egy picit nézzem meg milyen is az élet odaát, mert ugyebár köztem és a vegetáriánusok között egy jókora szakadék tátong, olyan amilyenről Gandalf alá zuhant. Meglepetésemre, egészen finom volt, de nem ettem meg az egészet, hiszen azért mindennek van határa, nem ehetek egész este csak zöldséget meg tésztát, akkor hol marad az élvezet kérem szépen? Hol marad a luculluszi lakoma, na jó a kedves olvasó számára leszögezni kívánom, hogy nem kacsintott vissza semmi sem utána, márpedig ha információim nem tévesek a luculluszi lakoma pedig kimondottan erről volt híres. Barackos csokis szelet - kellemes, szinte már gyümölcslé íze van és a csokoládé, kérem szépen minden valamire való csoki rajongó az étcsokit tartja a csokoládék királynőjének hát én jobban odavagyok a tejcsokiért, de hát ízlések és pofonok, eme szelet bezony étcsokoládéval volt bevonva. 

Esti program:

Bűvész érkezett meg a hotelba. A kicsik valami szenzációsan élvezték a mutatványokat, hanem az apukákkal rendesen ki lett tolva annak rendje és módja szerint. Éppen ballagok felfele. látom, hogy több apuka ballag a lépcsőn, mert a liftek igencsak túlterheltek voltak, berontok a szobába, elő a pénztárca, elő a zseton, indulok visszafele, egyszer csak a 2. emelet magasságában valaki elkezd hangosan nevetni, hát gondoltam én elsőre fúj a szél, de utána hangot is adott jókedvének és együtt nevettünk tovább. Történetesen ugyanis, az apuka azon nevetett, hogy jól kitolt velünk ez a bűvész, ugyanis felajánlotta, hogy bűvészpálcákat lehet vásárolni nála és fel is tette azt a kérdést, ami minden szülő rémálma: Gyerekek ki szeretne egy varázspálcát? - természetesen hagosabban kiabálták a lurkók, hogy én, mint a csíkszeredai asszonykórus, pedig az asszonyoknak már igen idejét múlt a hallása és ha csak beszélnek attól is már leszakad a plafon. Folytatja az Úriember: "Jól kitoltak velünk, és tudod mi lesz a jó buli? Ha kiderül, hogy mire leérünk elfogyott, akkor, hogy le leszünk szidva miattaű2 - és itt a szidva helyett bezony a b betűs szót használta de csillagozva se szerettem volna leírni, mielőtt a médiahatóság elhallgattat egy évre. Esti program is kipipálva a bűvész egyébként nagyon jópofa volt, sajnálom, hogy nem a főbűvészúr tartotta, hanem csak a tanítványa, de meg kell hagyni nagyon jól végezte a dolgát az este folyamán. 

Szólj hozzá!

2015.07.23.
10:36

Írta: MarshallX

Imáim meghallgatásra találtak - DAY 5

Ahogy azt a fő cím is sugallja imáim meghallgatásra találtak vala, előző bejegyzésemben említettem, hogy nem mernek fűszerezni erőteljesen a szakácsok, hát tegnap megkaptam kettő "kedencemet" a gyöngyhagymát és az édesköményt, világosan tudtomra adták ezzel, hogy ne panaszkodj öregem, mert még mindig a mi a kezünkben van a te gasztronómiai orgazmusot kiscsákó. Most pedig tényleg kezdem azt hinni, hogy a hotel is lelkes olvasója lett a blogomnak, ugyanis korábban panaszkodtam a bacon nem eléggé átsütésére, ma pedig kérem szépen jó szenesre ropogósra lett átsütve, pont ahogyan szeretem. Lehet, hogy nem olvasták a blogom csak szimplán ott felejtették a tűzön de nem baj, isten tartsa meg a jó szokásukat, ha ezen múlik minden reggel elvonom valamivel a figyelmüket, hogy maradjon az az istenverte bacon a tűzön továbbra is! 

Hot 'n Cold: 

Hát kedves olvasóim, olyan meleg  a víz, hogy az előbb két hobbit jelent meg a parton, hogy a vízbe dobva semmisítse meg a gyűrűt én pedig már délibábot látok a távolban, midőn Agárd fele vetem tekintetem. Nem sellőkkel még egyenlőre nem találkoztam és Nessi sem kacsintot rám, de ha továbbra is 35 fok felett marad a hőmérséklet és ahogyan a meteorológia jósolta fülledt levegő is párosul hozzá akkor lehet érdekes dolgok fognak itt még történni lelki szemeim előtt, még talán az is előfordulhat, hogy Vegasba képzelem magam és a sörömet elfogyasztva a másnaposok X. részét forgatom le a parton, megbizonyosodva arról, hogy elegendő fényképet készítek, hogy minden rekonstruálható legyen ezek alapján. 

Ami a szomorú hír, hogy hiába pakoltam ki a fizetős piákat a minibárból, ez az istenverte mini bárhűtő a 14 celsiusnal alacsonyabb hőmérséklet produkálására nem képes, így vagy azonnal megiszod mikor kiveszed, vagy marad a meleg pia a parton, jó természetesen felár ellenben a kényesebbike vehet magának Szentkirályit is a parton, de készüljön fel rá, hogy egy fél unciányit a nagymama kincseiből rögtön ott is hagyhat. 

Sweet dreams:

Jut eszembe, akkor marhaságot álmodtam az éjjel, szerintem megártott ez a meleg, s forrott a velő az agyamban, nem úgy mint a Vörösmarty Húzdd rá cigány versében, attól sokkal jobban, s ez következtében gondolatim minden reggel mint a fürge méh, mar megint a Vörösmarty szóval gondolatom csapongott álmomban, először is kamionos lettem, egy háromágú csillagos márka volánja mögött ültem (kellett neked rallyznod előző nap), a különlegessége ennek a kamionnak az volt, hogy a jégkaparók és egyéb téli eszközök az első hűtőrács mögött voltak, ami felnyitható volt, ezt követően egy volt általános iskolai osztálytársam ellopta a kamionom, de előtte még elütött a szentgotthárdi gyártású géperejű járóművével, s annak szélvédőjét sikeresen betörtem az ütközés következtében. Egy autópályás üldözés vette kezdetét, és most kapaszkodjatok meg, 20-as korlátozó táblák voltak az autósztrádán, mintha csak az M1-esen lettem volna, merjél rajta öcsém ennél többel menni oszt megtudod, ja és maradj a külső sávban! Ez itt a reklám helye volt ugyanis a Magyar Aszfalt jobban teljesít! Szovál reklám után folytatjuk adásunk, jobban mondva az álom részletezését: az autópályás hajsza után, amit még a Cobra11 is megirigyelhetett volna, hozzáteszem, hogy mivel a kamionom ellopták ezért én a szentgotthárdi csodába ültem át, igen a törött első szélvédősbe, amivel utána eredtem szeretett kamionomnak, majd egyszer csak szalagszakadás, hajsza vége és behajtogatom egy táskába a szentgotthárdi limuzint és besétálok egy mélygarázsba (nesze neked felfújható autós gumimatrac) ezt követően egy mossuk le az R. márkájú autó, piros sport bestia amit Schumi is vezetett egy időben és néhány sárga színú autó (nesze neked budapesti taxik sárgásítása) jelennek meg lelki szemeim előtt, kiválasztom a sárgát, burkoltam biztos taxis akarok lenni de mielőtt beleülnék látom, hogy nyitva van az ajataj és egy hajléktalan ágyazott magának vackot bele, nos ekkor ismét szalagszakadás és hirtelen a mélygarázs átalakul egy luxusszálloda éttermévé, ahol a protokollfőnök fele veszem a sátorfámat és rendelek tőle egy 2009-es évjáratú valamilyen kevésbé pimpós löttyöt és holnapra kérem, mire azt feleli, hogy ő csak két nap múlva tudja hozni, mondom neki erre a pénz nem számít oldja meg, mire ő akkor Uram megoldom holnapra. Szóval merje nekem ezután azt állítani, hogy nem bolondul meg az ember ebben a rohadt melegben ami, már napok óta tombol középföldén!

Happy hours:,

Nos kérem szépen nem tudom minek köszönhető, de talán az odaégetett bacon hozta meg azt a hatást, talán a dupla whiskey jéggel a bárpultban, pontosabban helyesbítek a dupla bourbon, ami miatt kezdem egyre jobban érezni magam. Megint elromlott a chipes beléptetőm és teli vesékkel nem tudtam bejutni a szobámba, de hál Istennek nem volt nagy sor a recepción, így megint kaptam egy resetet. Közben felidéztem emlékeim a distillery-bem óhhh Tennessee nekem a végzet, sokkal jobb mint a 70-es években maradt Miami, és mindahányszor iszom abból a Tennessee édes mézből mindig nagyon kellemes emlékek jutnak eszembe és persze éljenek a kacsák! Apropó kacsák valamelyik nap etettük őket, 100 FT az eledel de egy egész maroknyit kap érte az ember, ez olyan mint amikor óvszerből 6-os csomagot árulnak, mindig is csodálkoztam rajta miért kell egy évi adagot egyszerre megvennem, kész pazarlás kérem szépen. Node térjünk vissza hotel adta lehetőségekhez, még mindig itt van az a harasoje machina, amihez biztosan visszatérek hamarosan, hogy újabb rallyt nyomassak, talán most sikerül karcmenetesen célba vinni a verdát, vagy nem, de ezek már részletkérdések kérem szépen. Fel fel dereng még mindig  Tennessee emléke, ahogy Johnny szedi a krumplit és a végtelen prérin kombájnok sora gyűjti be az adott év termését, és a megfáradt vándor szomját Dry County-ban semmivel sem tudja oltani, így kénytelen porzó vesével tovább ballagni, no de itthon vagyok középföldén és hál istennek itt nincsen Dry County, és nyugodtan élvezhettem minden cseppjét az édes nektárnak, melyet Tennessee adott eme kerek világnak... 

Egyre melegebb van, a hőmérő higanyszála már verdes a 35 fokot és még csak 13:18 perc van, ez azt is jelenti egyben, hogy az egy főre jutó hideg italok aránya strandon növekszik, s mivel a bátrabbak közé tartozom már egy korsó nyugati sörön túl vagyok (Magyarország nyugati vidéke kezdőbetűje S) és már legurítottam gégémen egy dupla amerikai bourbon-t is, hogy a kilogramm arányos alkoholfogyasztás elkötelezett híve maradjak. Nos, azt hiszem eleget koptattam alma rivális komputerem billentyűzetét ideje visszatérnem eme elektronikus várat elhagyva a való világba, s ideje megmártóznom hab testemmel a Velencei tóban. 

Vacsora:

Egy picit megkésve, de törve nem írom meg az esti bejegyzésem, ugyanis mint egy rosszcsont gyermeknek nekem is mondogatni kellett volna tegnap, hogy fogasszál elegendő mennyiségű folyadékot és lehetőleg az ne sör vagy bourbon legyen, hanem a jó öreg H2O, nos én vétettem eme szabályok ellen, s ennek következtében olyan fejfájásom lett estére, hogy ember legyen a talpán aki ezt fejfájás csillapító nélkül átvészeli. Sajnos az erős fejfájás az étvágyamat is elvette és a szokásos tányér hegyek helyett csak egy kisebb domborzatot sikerült építenem az abroszon, ez tartalmazott kettő csészét, melyből a mennyei vadragu levest ettem, fehérrépával, sárgarépával, jó nagy húsdarabokkal és természetesen gombával és ne feledkezzünk el a tárkonyról sem, amit előszeretettel én is használok főzéseim során és nem tudok ellenállni csábító erejének, akármikor tárkonnyal fűszerezett ételt látok. Az előbb említett domborzat tartalmazott még kettő nagy tányért, amin még éppen felfedezhetők maradtak az étel által hagyott nyomok és ha jobban ráveti pillantását a kedves olvasó, akkor fahéjat, almakompótot fedezhet fel rajta, nos a finom almához és fahéjhoz kérem szépen egy csodálatos zsírban szegény karaj tartozott, amin a tetején bőr is lett hagyva, ahogyan kell szépen barnára pirítva, nos és mielőtt a kedves olvasó a monitorra vagy a billentyűzetre csorgatná a nyálát, le kell, hogy szögezzem, hogy olyan sült krumpli volt hozzá köretnek, amilyet gyermekkorunkból jól ismerünk, amikor nagymamánk csak úgy négybe vágta a kolorádói földi almát, s úgy sütötte ki. Sajnos ma már napraforgó olajban sütik az ilyesmit és annak nem olyan íze van mint a disznózsírban kisült sült burgonyának, de önmagában a tény, hogy háziasan volt elkészítve rengeteget dobott a karaj varázsán. Mivel nem voltam csúcsformában mint Jackie Chan és Chris Tucker ezért gyorsan át is tértem a desszertre, úgymond feláldoztam magam a blogírás oltárán, hogy legyen mit írnom és még magamhoz vettem némi süteményt is. Tejérzékenyek számára külön volt kirakva citromos sütemény, illetve nagyon finom volt joghurtos kocka. 

És most téves információ miatt elnézést kérek a kedves olvasótól ugyanis H-CS az uszoda 21:30 - kor zár be, csak nekem tűnt 22:00 - nak tegnapelőtt. Azért a gyermek dizsi után még belevetettem magam a háborgó 'tengerbe', természetesen az a kettő óra pihenés és vízfogyasztás után, amivel végre ellensúlyoztam fejem hasogatását. 

  

Szólj hozzá!

2015.07.22.
16:21

Írta: MarshallX

Már megint azok az ernyők - DAY 4

Már megint azok a fránya ernyők: 

A kedves olvasó még bizonyára emlékszik az előző bejegyzésben említett ernyővadászatra, mely hellyel közzel sikeresen végződött, nos a mai napon csak hébe-hóba támadt fel a szél, de akkor mint amikor mindent felrakunk Vegasban a fekete 8-asra, mindent vitt, így volt ez az ernyőkkel is, és legnagyobb megrökönyödésemre voltak olyan üres kézzel gyalogló emberek akik az útra esett ernyőket szimplán csak kikerülték és eszük ágában sem volt esetleg felállítani őket, már-már szinte feszélyezve éreztem magam, hogy én voltam az egyetlen aki felállította őket, de percek, órák múlva azért láttam olyanokat is akik miatt valóban kár lett volna az ókori görögöknek a taügetoszt használni. 

Reggeli:

Az európai gyomor fellegvára, kár hogy reggeli anyatej nincsen, Matula bácsi is haragudna emiatt, de hát napközben azért ügyelünk egyébként is a kilogramm arányosan elfogyasztott alkohol mennyiségére, amit ha kiszámítok, akkor a többiek valószínűleg porzó vesével távoznak a nyaralás végén. BAB - már megint BAB - imádom a babot és ahogy a filmben is megmondták vala az angyalok is babot esznek, igaz gráciát nem láttam a fejem felett miután elfogyasztotta ma napi babomat, de ha esetleg emelem a kilogramm arányos alkoholbevitelt akkor lehetséges, hogy ez sem lett volna olyan szürreális mint ahogyan ez így első hangzásra tűnik. 

Harasoje machina nyemózsna - Rally Machina: 

Sokunkban ott él egy éles kép, amikor a Macskajaj-ban beleesik a mosógép a Dunába, hát ilyesmi harasoje machina lett kiállítva a lobbiba. Egyből fiatalodtam vagy 20 évet, pupilláim kitágultak, kezem remegett, mint a rossz drogos mikor várja a következő adagot, százon csúcsot futottam a hotelszobánk fele, ahol gyorsan átöltöztem, s ugyanezzel a lendülettel már lent is teremtem. Teleszkópok hada, kuplung, fék, gázpedál, manuális váltó, sport ülés --- húúú mondom ebből már csal valami jó sülhet ki, sült is, ugyanis a három lcd tévé megtette a 180 fokos hatást a gázpedál is tette szépen a dolgát, egyedül a fék volt olyan mint nagyvaterom wartburgjában, hiába nyomod akkor sem fékez, de mivel akkoriban ezt még nem tudtam,- na nem ám úgy nem tudtam, mint Pelikán elvtárs a Tanúban - hogy erősen kell nyomin a féket csak akkor veszi be a program, így az első menetben sikerült úgy tropára vernem a verdát, hogy szerintem még maga a gyártó sem ismert volna rá, hogy melyik modellt vittem el egy próbakörre. Hanem a második menetben sikerült csak a karosszériát megzúzni itt-ott és pár keresztbeállást követően 160-al begurultam a célba. Mondanom sem kell Hölgyek/Urak egy élmény volt, mindenkinek csak ajánlani tudom az ilyen harasoje machinák kipróbálását a teleszkópok tették a dolgukat, itt megjegyezni kívánom, hogy ha nem muszáj ne ugrassanak le szikláról, mert Csajkovszkij egyik remekműve fogja a férfiakat fogadni derék alatt néhány centivel, de még ezt a szinte már elhanyagolható hibát is figyelmen kívül hagyva élmény a köbön! Külön köszönet a hotelnek ezért a fantasztikus élményért! 

harasoje_machina.JPG

Biztos ami biztos még háromszor rallyztam az előbb említett machinával, az élmény leírhatatlan, amikor fának megy az ember vagy tóba esik bele, szinte érzi amint az adrenalin robbanásszerűen áramlik a vénák között. 

Vacsora:

Minden napi vaddisznónkat add meg nekünk ma... Éljenek a séfek - felkerült a vadkan a terítékre, nem nem volt citrom a szájában helyette gyöngyhagyma ágyon hevert igencsak szétszórtan, itt emlékeztettem magam újra, hogy mennyire is utálom a gyöngyhagymát és egyet megettem, mondanom sem kell, hogy vissza is akart rögtön kacsintani, de erőt vettem magamon és megbirkóztam eme férfias feladattal és gyomrom lett végül temetője az univerzum összes energiáját magába foglaló óriás szörnyetegnek. A vadkan ízletes volt, és kivételesen sikerült a hal ételekben is kellemesen csalódnom, ugyanis a lazac édes köménnyel egész jól el volt készítve, mondjuk ha eltekintünk attól a ténytől, hogy az édesköménnyel szintén ki lehet engem kergetni a világból, de hát panaszkodtál a blogodban kiskXXXXXg? Tessék megkapod az erőteljes fűszerezést amire vágytál!

Éjféli fürdőzés:

Nos itt most megint elő fog bújni belőlem a kisördög, ugyanis a fürdő 22.00-kor bezár, ami nem teszi lehetővé az éjféli fürdőzést, de javukra legyen írva, hogy 22-ig lehet fürödni mindenhol és hatalmas élménynek néztük elébe, midőn LED-es hangulatvilágítás lett izzítva picivel 21.20 után. Az éjszakai fürdőzést merőben más szintre emelte, kiélezte az épület erőteljes vonalait, kiemelve a viaduktok és átjárók széles hadát, s gyönyörködtette a szemet olyannyira, hogy már könnybe is lábadt, midőn tekintetünk egy-egy LED izzón landolt.(már csak a lézeres technologiákat várom a fényiparban hátha az egyből szemműtétet is végez rajtunk)  

 

Szólj hozzá!

2015.07.22.
15:53

Írta: MarshallX

Terasz kilátással - DAY 3

A vihar:

Magam fogom megkövezni, mivel elfelejtettem beszámolni a hétfői nagy viharról, ami voltaképpen csak kisebb nagyobb széllökések sorozatából állt, de önmagában is elég erős volt ahhoz, hogy a napernyők kövessék a legtöbbünk által bizonyosan sokat hallott nótát: 'a mai nap éppen megfelelő arra, hogy napernyő holdra szálljon' - szóval röpködtek az ernyők a magasba, s hősünk miközben hot-dogért állt sorba a trópusi hőségben egy hatalmas kb 4*4 méteres ernyő után kapott, miközben az hozzávetőleges pontossággal a fejét vette célba, itt leszögezni kívánom, hogy célt tévesztett, de ha el is talált volna nem lett volna különösebb bajom ,mert bezony sokszor hallom felebarátaimtól, s családom tagjaitól, hogy fafejű vagyok, ennél fogva könnyen lehet, hogy az ernyő húzta volna a rövidebbet. Maga a szél erejét mi sem szemlélteti jobban, hogy ketten alig bírtunk ellentartani ennek az óriási ernyőnek, a hab a tortán az lett volna, ha mi is a hold fele vesszük az irányt miközben próbáljuk az ernyőt visszatenni a helyére, el kell, hogy keserítsem a kedves katasztrófa turistákat, ilyesmi nem történt, viszont a büfések eléggé meglepődtek és közben mással akarták kifizettetni a megrendelt ételeket, gondolták ugyanis, hogy szedtük a sátorfánkat, és voltaképpen igazuk is volt. Miután fizettünk vatikáni valutával és nem Euróval, akkor megnyugodtak, azt hiszem pont egy friss és ropogós Mr M. aláírásával jelölt 10.000-es volt éppen nálam, amitől egy hetyke mozdulattal sikerült is megszabadítanom magam, hogy igen megfáradt, viseltes Bethlen Gáborokat és Mátyásokat kapjak vissza helyette. Node kérem nyíltan leszögezhetjük a büfé nem egy ATM örüljünk neki, hogy nem ketchuptól és mustártól tocsogó címleteket kapunk vissza. 

Gyros:

A nagy sürgésben, forgásban meg is feledkeztem arról a tényről, hogy életem második legfinomabb gyrosát ettem a parton, amin szintén a hotelhez tartozó komplexum. A number 1 természetesen egy szír gyros büfé a Karinthy Frigyes úton, de be kell, hogy valljam legnagyobb meglepetésemre ez a parány fabódéban készített csirke gyros egyszerűen lenyűgözött a tzatziki hozzá nem csak üdítő, hanem a maga fokhagymás ízével egyből tisztítsa az orrodat, ami egy ilyen nyári forró napon nem egy utolsó szempont, hogy az intercooler megfelelően hűtsön, s a folyamatos levegőellátás biztosított legyen, persze voltak olyan egyedek is megint akiknek nem teljesen működött rendeletetésének megfelelően az intercoolerük, mert volt egy öreglány aki úgy gondolta a gyerekhomokozó kellős közepére helyezi be a nyugágyat és ott fogja tölteni a nap hátralevő részét. Jó indiánhoz méltóan én is tisztelem a bolondokat, ezért csak félig hangosan jegyeztem meg, hogy nini fúj a szél. 

Vacsora:

Imáim meghallgatásra találtak,szemeim könnyben úsztak, lábaim remegtek az izgalomtól, midőn megláttam a vacsora egyik fogását, VADAS és nem, nem nyuszikát lőtték le mert már megint rácsapott az asztalra, hanem szegény bocinak lett annyi, ugyanis marhahúsból készült és a zsemlyegombóc olyan volt hozzá mintha a nagymamám készítette volna, na azért még mindig ott van az a mintha, mert azért drága mamám zsemlyegombóca utánozhatatlan és egyedi, de nyíltan és bátran kijelentem, hogy meghallgatták kérésem a szakácsok és sikerült meglepniük engem egy olyan étellel aminek a fűszerezése, ízvilága, állaga, színe, illata minden a megtestesült tökéletesség volt. Hozzáteszem, hogy kétszer is rájártam, volt az három is, de ki számolja? - mellette azért legördült egy kis mézes-mustáros sertés is.A desszertek terén ismételten nagyon finomat sikerült alkotni a cukrászmesternek a tolóajtó mögött, a banános sütemény a maga hihetetlen krémes ízével szinte elolvadt a számban, a csokis süteményről nem is beszélve. Remek munka volt fiúk csak így tovább! 

Esti fürdőzéssel zártuk a napot, s a nap a szemünk előtt bújt el a dombok mögött midőn buborékokkal kényeztettük megfáradt testünk. 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2015.07.21.
14:27

Írta: MarshallX

Hurrá nyaralunk! - DAY 2

Reggeli:

Mondanom sem kell, ki korán kell roppanós virslit, s tojásos rántottát lel, ez ugyebár elengedhetetlen kelléke az európai reggeli korgó gyomornak és különféle savlekötőt sem kell utána még szedni. A roppanós virsli erősen közepes minőségű volt, viszont sikerült találnom egy nagyon finom ételt babos lecsót, amit egészen megvadított a csicseriborsó, na jó azért nem úgy kell elképzelni, hogy mint aki elszívott egy adag spanglit fel s alá rohangáltam anyasült meztelen a hotel egész területén minden asztalnál meg meg állva, hogy egy ír táncot járjak a frissen mosott terítőkön, hanem az ízlelőbimbókat kényeztette ez a bab és csicseriborsó idill, hozzáteszem Bud Spencer is megirigyelte volna. Ami még említésre méltó, hogy sok étterem abba a hibába esik, hogy túl puhára főzik a babot, nos itt pont megvolt az az állag amit egy igazi ínyenc keres de ritkán talál. Igen csak benne vagyunk a nyárban, de volt tavaszi tekercs is a repertoárban, ami fagyasztott silány minőségű volt, de dicséretre méltó mindenképpen, hogy felkerült a reggeli fogások közé, hiszen nem titkoltan ez az egyik kedvencem. A bacon lightos-an volt sütve, a ropogós és a nyers határát súrolva, talán én személy szerint egy picit tovább sütöttem volna, de lévén, hogy nagyon sok a gyermek vendég azt már észre véltem venni, hogy nagyon óvatosan fűszereznek és pirítanak. Összeségében minden megvolt a reggeli során amit az európai gyomor, ízlés megkíván. Panaszra semmi okom, ízletesek voltak az ételek, talán az alapanyag használaton érződött, hogy nem a prémium kategória, hanem az erős közepes minőség van megcélozva a catering osztály által. 

Barangolok, nyitott szemmel járok:

 

Egy nap már elég volt ahhoz, hogy az ember kizökkenjen a szürke, stresszes hétköznapokból és újra olyan dolgokat vegyen észre, amik felett lehet, hogy egy szokásos napon elsiklana, nevezetesen gondolok itt arra, hogy a szállodában erősen érezhető, hogy vannak dolgok amiken előszeretettel szeretnek spórolni - most nem kívánom firtatni a szálloda vagyoni helyzetét, de ha tippelnem kellene mint sok magyar szálloda egy nagyon nagy hitelállománnyal küzd, amit előbb inkább mint utóbb vissza kell fizetni, ha szerencséje van akkor nem devizában, ha nincsen akkor bezony abban - hogy néhány példát említsek: szúnyogháló van a műanyag nyílászáróhoz, illetve pontosítok fénykorában volt, ugyanis most még el lehet húzni de harmonika szerűen mozog vele a háló minden egyes része, ami önmagában nem is jelentene nagyobb gondot, ha nem mindegyik része akarna külön utat járni miközben megpróbáljuk elhúzni, ennek következtében dacolunk a mandulákkal, s marad a csukott ablak klíma verzió az éjszaka folyamán.

A fent említett szúnyogháló:

szunyoghalo.jpg 

Szőnyegek - istenverte szőnyegek, dicséretes, hogy minden nap porszívóznak, viszont az már az első lépések megtétele során látszik, hogy szőnyegtisztító berendezéseik nincsenek, hiszen minden négyzetméteren találni egy-egy igen makacs foltot, olyant amit egy mosópor reklám is megirigyelne és búsás royaltit fizetne azért, hogy felhasználhassa reklámcélra, természetesen a reklámadó megfizetésével. 

Ablakok - Nagyon szeretem ha valami tele van ablakokkal és tudom itt most a greenpeacesek hozzám vágják rögvest ami a kezük ügyébe kerül, mert ugyebár amin sok az ablakfelület azt hűteni kell nyáron és az bezony nem tesz jót, de hát tudjuk, hogy a dübörgő gazdaság többlet energiafogyasztással jár és hát amúgy is lesz nekünk egy Paks II., így nyugodt szívvel fogadom el a tényt, hogy amerre a szem ellát ablaküvegek sora látható. Van még egy nagy hátránya az ablakoknak, a takarítás, belülről könnyen elérhetőek, de kívülről igen drága mulatság takarítani ezeket e behemót táblákat, hát nincsenek is takarítva rendesen, mi sem bizonyítja ezt jobban mint, hogy belülről elszáradt légy tetemek díszítik a belső ablakpárkányokat, kívülről pedig pókhálók, darázsfészkek és madárvégtermékek sora kézteti a kifele kandikáló szemeket, hogy rögvest találjanak a távolban valami fix pontot a tavon, csakhogy a negatív gondolatok minél előbb tovaszálljanak és próbáljon az ember csakis a szépre és a jóra gondolni. Egyébként az erkély is üvegből van és az sincsen rendesen takarítva.

H+M avagy hideg és meleg csapok - Kérem szépen itt most legszívesebben Hofi elvtársat idézném, de sajnos nem tehetem, mert a két csap közül az egyik működik. A zuhanyzóban tapasztaltam azt, hogy a csaptelep amíg nem váltok zuhanyrózsára tökéletesen működik, de amint átváltok a nyomás elvész, ez hihetetlenül zavaró tud lenni zuhanyzás közben, nem beszélve arról, hogy a csaptelep nem képes az állandó beállított hőmérséklet tartására, hogy szemléltessem: langyos vízben zuhanyzol és hirtelen kapsz egy hideg zuhanyt akarva-akaratlanul, majd 5 másodperc múlva, mintha mi sem történt volna, újból langyos vízzel találod szembe magad.

Vacsora:

Elkérezett a nap fénypontja és igen, sikerült a szakácsoknak meglepniük engem egy csodálatos bárányhússal, de mint azt korábban említettem sok gyermek van a hotelban és nagyon nem szeretik használni az intenzív fűszereket, így ez is csak egy low carb low fat nyalánkság volt ahhoz képest amit mondjuk egy steakhouseban fogyasztanánk. Volt egy mennyei meggyes csokis sütemény amiből az idők végezetéig el tudnék lakmározni, és említeném még a diós süteményt, melyben rengeteg élesztő volt, mert sajnos ez intenzíven érződött is rajta, amúgy ezt a parányi szépséghibát leszámítva tökéletes volt a csokiöntettel együtt. 

Este természetesen megint gyerek discoval zárult a nap. 

Szólj hozzá!

2015.07.19.
22:32

Írta: MarshallX

Talpra Magyar! Irány Velence! - DAY 1

M7-es autópálya a szokásos majd egy órás zötykölődés, olyan melegben, amikor az ember orrát a szellő sivatagi homokként fújja át, s minden apró 'szemcséje' orrunk nyílásában égető érzést produkál, megnehezítve minden gondosan bevett lélegzetet. A hőmérő higanyszála eme nevezetes napon a 38 fokot is elérte. 

image1.JPG

Hotel: 

Első benyomások, itthon középföldén miért nem tudnak arra jó néhány forró nyári napra gondolni, s parkosítani az egyébként több száz autó befogadására alkalmas teret? A megfáradt vagy éppen kipihent utazó azonnal újra le is fárassza magát midőn a felhevült autóba beszáll, és ugyebár nálunk még egyenlőre nem alapfelszereltség az állóhűtés. Node ezen az apró szinte már megalázóan pöttöm szépséghibán túltéve magam sebesen robogtam az előbb említett 38 fokban a recepció fele. Meglepően gyors volt a check-in, elsőként szállunk meg a hotelben a kapott információk hasznosak és elégségesek voltak, itt-ott azért fel kellett tenni néhány apró technikai kérdést, mint például, hogy hogyan zajlik a svédasztalos reggeli és vacsora eme falak között. Egy hatalmas londineres kocsit elemeltünk s azzal robogtunk szolidan megpakolt autónk felé, nos itt egy apró megjegyzés: Az ajtók nem éppen voltak felkészítve a londineres kocsik szélességére, sőt mi több két lehetőség volt, egyik sem londineres kocsi barát, az egyik az űrhajőskiképző kapu ami négy részre van osztva és pörög mint a búgócsiga a másik verzió pedig egy dupla szárnyas ajtó aminek az egyik szárnya automata visszahúzza magát mindig a bokádat leverve a másik szárnyat meg manuálisan kell egy kart felfele húzva kinyitni. a kedves olvasó most már képben is van, hogy miért említettem korábban, hogy mindkettő verzió teljesen alkalmatlan londineres kocsik fogadására. Miután túltettük magunkat ezeket a megalázóan egyszerű akadályokon, s a fájdalom bokáinkban is csillapodni tűnt, akkor a 8 személyes lift következett, ami mondanom sem kell ezek után, hogy 8 kb 40 kilogrammos emberre volt tervezve ebből adódóan a londineres kocsi behelyezése már önmagában is egy igen komoly logisztikai folyamat szerves részét képezte, még jó, hogy nem volt tükör a lift két oldalán mert akkor bizony most több év balszerencse várna ránk. Az meg már magától értetődő, hogy a folyosókon el kellett játszadozni a dupla szárnyas ajtókkal megint, ami hol a bokád hol a térded verdeste miközben a londineres kocsit igyekeztünk ha föld körüli pályára nem is de a folyosó által erősen körbehatárolt területre bejuttatni. A pakolás mozzanatival nem untatnám a kedves olvasót helyette inkább áttérnék a fürdő adta első benyomásokra. 

Fürdő:

A célközönség hát egyik kedves ismerősöm így kezdené a mondatot: hogy is mondjam csak... miközben udvariasan igyekezne kifejezni nem tetszését bizonyos dolgoknak. Önmagában a fürdő adta lehetőségek teljesen rendben vannak, medencék repertoárja már-már szinte kimeríthetetlen, de ezt azért nem előlegezném meg neki, hiszen hét napot töltünk majd itt és annyi idő alatt még a Niagara vízesés minden zeg-zugát fel lehetne fedezni. A szauna és rekreációs részleget úgy gondoltam nem az első napon próbálom ki, helyette inkább amint lehetett a tóba vetettem bele hab testem, majd miután csillapítottam az úszás utáni vágyam a benti medencékbe vetettem bele magam, ahol is az előbb említett célközönség néha azért igencsak súrolta a polgári európai ízlés alsó határát, példának ereje képpen említeni kívánom azt az emberszabásút, aki strandpapucsát a fejünk felett egy bő tíz méteres dobással hajította az oldalbordája felé ó, s mivel egyik lába sem volt amputálva ezt kétszer is megtette. Node kérem szépen ilyenekkel mindenhol találkozik az ember a pénz nem feltétlenül társul intelligencia mellé, így még ez is egy teljesen hétköznapi jelenség amit vagy megszokunk vagy megszökünk. 

 

A nap fénypontja a vacsora: 

Engedje meg a kedves olvasó, hogy itt az alcímre hivatkozzak: A nap fénypontja a vacsora - hát sajnos nem volt az, és most ugyanazzal a lendülettel, mellyel a billentyűzet használatával blogba vetettem kritikus véleményem előpenderítem a telefonommal készített jegyzetem, hogy a kedves olvasó számára elégséges információval tudjak szolgálni a vacsorával kapcsolatban. 

Kezdjük a pozitívakkal: Volt egy fejes saláta, 1cm*1cm füstölt hal darabok és olívabogyó kombó, ami egyszerűen fenomenális volt. Az sós, füstölt íz keveredett a saláta ropogós és üde ízével, mindez egy enyhén édeskés salátaszósz felvezetésében, mely szinte már már olümposzi magaslatokba repített.

Pár órára elfelejtett avokádókrém állagát és színét idézte az a parányi kis desszert, amit banánkrémnek hívtak, viszont az íze kifejezetten kellemes és frissítő volt.

 És akkor kezdjük a negatívumokkal, volt több fajta főétel, de már az elején az a gondolat járta árt szürkeállományom minden rejtett zugát, hogy lehet jobban járnék, ha a gyermeksarokban rántott sajt és sült krumpli kombóval koronázom meg a napot, megjegyzem mindig az első gondolat az, amit általában jobban teszünk ha megfogadunk, s hallgatunk rá.

Citromos lazac: itt megjegyezni kívánom, hogy ha a hal minősége nem megfelelő nem lehet belőle jó ételt készíteni, ezt enyhítő körülményképpen figyelembe is veszem és így csak a fűszerek használatát fogom kritizálni. Citrom - teljesen jó ha van használva lazachoz, de az már súlyos hiba ha a hal valami fehér mártással van körülvéve, melynek állaga mint amikor krumplifőzeléket habarunk és íze a citromon kívül semmi az is csak éppen annyira kacsintott vissza mintha citromhéjat reszeltünk volna két kiló étel közé. Konklúzió, a hal rendkívül ízetlen volt. 

Grill csirke májjal és lecsóval: az a tipikus étel amit nem lehet elrontani, de igen egyetlen egy szépség és inger hibája volt: a paradicsom teljesen hiányzott belőle, illetve bocsánat volt benne csak valahogy a héja az is összesodorva abban a formában amikor a torkodban vagy keresztbe áll vagy nem tudod elrágni rendesen. Ez talán egy apró kis hiba, de az összképen és az étel élvezhetőségén is sokat rontott, viszont ha ettől eltekintünk az ízvilága pontosan olyan volt amit vártunk.

Sertés oldalas káposztával:  Sertésoldalas lévén teljesen elfogadott tény, hogy csontok vannak benne, bevallom őszintén, ahogy egy bangladeshi barátom mondotta vala, a hús akkor hús ha csont is van benne, én is szeretek olykor elrágódni egy jó nagy adag csontos szörnyetegen. A hiba nem is ebben rejlett, hanem a párolt káposztában, pontosabban annak ízesítése hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanis a rum használata vagy aroma használata nagyon intenzív volt elvéve a káposzta adta zamatos és lédús idillt.

Vaddisznó zsemlegombóccal: A hús minősége kiváló, a zsemlegombóc állaga mintha nagymamám készítette volna, már-már azt hittem íme egy főétel ami megmentett és nem kell a gyereksarok irányába venni utam, de sajnos a mártás mindent elrontott. A mártás teljesen meggyilkolta a rozmaring adta gasztronómiai orgazmust, s a maga erősen boros izével minden ízt magam mögé taszítva úgymond megerőszakolta ízlelőbimbóimat, melyek heves tiltakozásba kezdtek és ekkor jött el a pillanat amikor a desszertek irányába vetettem magam, melyek meglepő módon finomak voltak és ezeket korábban már a pozitívumok részben már említettem is. 

És most pedig a nap végén egy kiadós gyerekbuli után, melyben elengedhetetlen kellék volt a hupikék törpikék makaróni c száma itt koptatom a bárpult székét, a magam 173 cm-vel alig felérve a bárpultot s méregdrága talán életem eddigi legdrágább dupla jack daniels-ét iszom, de hát muszáj valamivel ezt a mai napi gasztronómiai csalódást feledtetnem. Holnap új nap kezdődik újra esélyt adok a séfeknek, itt a remek alkalom, hogy valamivel meglepjenek.

Szólj hozzá!

2014.04.01.
06:02

Írta: MarshallX

Jack Daniel's Visitor Center

DSC_0313[1].jpg

 

Elozo bejegyzeseim kozott emlitettem, hogy -Nashville es kornyeke a 'videk' kategoriaba tartozik, itt megemlitenem, hogy akkor meg nem tudtam... hogy mit nem tudtam? Nem, kedves olvaso, itt most nem lesz szo kapitalis harcsakrol es buvaremberekrol, itt kerem szepen arrol van nagyban szo, hogy Lynchburg es kornyeke talan egy pici tulzassal a semmi kozepenek mondhato. Annyira vadregenyes tajat sem kell, hogy a kedves olvaso maga ele kepzeljen, hiszen a maga egyszerusegevel szinte mar egy szeretheto videk, beleertve azt a barlangot, mely raktarozza a meg elkovetkezendo legalabb 80, de lehet, hogy 100 generacio szamara a vasmentes, megfelelo kemenysegu vizet, mely tokeletes whiskey gyartasahoz elengedhetetlen feltetel.

Apropo viz, ha mar igy megemlitettem, itt a US and A-ben allandoan van valami edeskes utoize. Na persze az alap, hogy mineral water nem igazan van - no ugye nem mindenhol szolgalnak fel Perrier-t vagy Pellegrino-t - de azert az Europai feeling megkivanja a bizonyos mennyisegu asvanyok napi bevitelet. Nos, tetszik nem tetszik vizbol altalaban csak pure water, perfect taste, purified drinking water jut... Itt hozzateszem, hogy a perfect taste-tol messze van, kb olyan mint amikor otthon elfeledkezunk egy par napja 40 fokban felig megivott palackozott vizrol es ebbe beleontunk ket teaskanal cukrot. No, de kerem a szabadsagnak ara van, aki normalis vizet akar inni maradjon otthon...

A jo oreg Jacko tudta, hova kell epiteni a Distillery-t, van itt minden mi szem szajnak ingere, elsokent emlitenem a gyarteruleten szabadon szaladgalo mar-mar mammut meretu pulykakat, melyek nyugalmat egy-egy vidam enekesmadar szolid dalolasa szakitja felbe. Fu kover, lagy patak csordogal, mar eppen kerestem volna Iluskat, mint a ruhakat mossa, de habar Iluskat nem, viszont magtarakat talaltam. Ekkor tortent az, hogy a jo oreg cefre illata beszallott orrom nyilasan, s elvezhettem minden momentumat a felkesz allapotban levo anyatejnek, amit hozzateszem Matula bacsi is megirigyelt volna. 

Urban legend

Egyik nap Jack Daniel koran ment be dolgozni, s annyira merges lett, hogy nem jut eszebe a szefkombinacioja, hogy mergeben belerugott egy nagyot, am ez annyira jol sikerult, hogy sebes lett a labujja es elfertozodott, mely kesobb a halalat okozta. Mi a tanulsag? Nem szabad koran menni dolgozni mert halalos is lehet...

A gyarlatogatas soran sikerult megfejtenunk a tura elso nagy titkat, hogy mit is jelent valojaban az, hogy Proof - ezt a szot kb minden masodik mondatban hallottuk a vezetonktol - Proof jelen esetben az alkohol fokra utal, pontosabban az alkohol fok x2. Tehat ami 86 Proof mint ez az uveg Jack Daniel's White Rabbit itt mellettem, mely hozzateszem mar Atlantaban elfogyott, az voltakeppen 43% alkoholtartalommal buszkelkedhet. Tudom, hogy most a hazipalinka rajongok keveslik az alkoholtartalmat, de megnyugtatom oket a harmadik feles utan mar kellemes melegseg uralja a 90 kg feletti uriemberek testet is. Annyiban kulonbozik talan az Old Number 7-tol, hogy egy kellemes vanilias iz koszont vissza a termeket lassan fogyasztva. Egyebkent limitalt kiadas, ugyhogy talpra magyar, irany Lynchburg TN. Single Barrel, ketto uveg pihen meg mellettem immaron egy hete, mindket uveg a limitalt Ducks Unlimited nevre hallgat, s a 13-4090 hordobol kerult palackozasra. Jellegzetessege, hogy van hozza egy femgyuru, melybe a palackozas eve bele van gravirozva, illetve a fa dugo tetejen egy emlekerme is talalhato. (Eljenek a kacsak, ugyanis jotekony celt szolgal minden egyes palack megvasarlasaval a kedves olvaso)

Dry County

Moore County egy un dry county, ami azt jelenti, hogy sehol nem szolgalnak fel alkoholt. Talan az evezred legnagyobb roheje, hogy ott ahol a Jack Daniel's distillery ontja magabol a whiskeys palackokat, eppen ott nem szolgalnak fel sehol alkoholt. Nem olyan vicces ez a tortenet, ha a kedves olvaso belegondol, hogy a megfaradt nep, ami iment vett reszt egy bo ket oras bemutaton, porzo vesevel, tagra nyilt pupillakkal, felcsigazva a gondolattol, hogy nemsokara a vegtermek csusszan le a torkan, minden kortyaval megperzselve nyelocsove lagy oldalat, szomoruan arra eszmel, hogy a jack danielsben kapott harom paranyi kostolo utan, mindenfele alkohol fogyasztasa nelkul kell, hogy szomjasan tavozzon.

Grand Central

Sikerult vegul megtalalni a porfeszek kozpontjat, es mint ahogy a vadnyugaton, akarom mondani a vad delen illik a sheriff ott sutkerezett a homokban, csak eppen nem egy lo volt alatta, hanem kb 362 lovacska, ugyanis egy Dodge Challenger volt a szolgalati jarmuve. Maga a belvaros kilove egy templomszeru kozossegi hazzal, egy dinerrel es nehany csecse-becse bolttal. Szoval nem az a hely, ahol plazacicak serege, mukorommel, drei wetter tafttal beallitott hajjal, tusarku cipoben a porban maszkalva Gucci taskat es Bulgari parfumot vasarol. 

Diner

Uram bocsass a never mar nem emlekszem, pedig dry county-ban jozan voltam, mi lenne ha meg ittam is volna, ajajj, lehet akkor a masnaposok kovetkezo reszet lehetett volna forgatni, ahol kepek alapjan probalom rekonstrualni az elmult par oraban tortenteket. Jut eszembe, vettem egy BBQ szoszt, amin veletlenul rajta van a hely neve, mely: BBQ Caboose Cafe. - apropo remelem tartos a szosz mert mar egy bo hete 70 Fahrenheit feletti homersekleten van tarolva, de gondolom ez hamar ki fog derulni otthon. 

Ami a Diner hangulatat illeti, igen kellemes, mar-mar az az elvetemult gondolat tamadt a fejemben, hogy irnam, hogy csaladias hangulato, de mivel ott van ahol a kutya sem jar, es ahova a postakocsi is egy honapban egyszer, ezert ezzel a jelzovel nem igazan buszkelkedhet, viszont kellemesen csalodtam a pulled pork BBQ platterben, ami kifejezetten finom volt. Izesiteset az is dicseri, hogy rogton szert tettem az elobb emlitett BBQ szoszra es meg egy erme egy dollarost is sikerult kikuncsorognom a kasszabol, ami hozzateszem nem volt nehez, mert a kozelebb a hetvenhez mint a hatvanhoz, kedves felszolgalo holggyel hamara sikerult megtalalni a kozos nevezot.

Joizu falatozas utan vitt az utunk tovabb...  

 

 

Szólj hozzá!

2014.03.24.
03:50

Írta: MarshallX

Buffalo Wild Wings

dsc_0229_1_1395629377.jpg_3264x2448

Kellemes atmoszfera, rengeteg LCD TV es nagyon kedves felszolgalo lanyok, roviden ez jellemzi a Buffalo Wild Wings ettermet. 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása